Következő napunkat Puccini szülővárosának, Luccának szenteltük. Szállásunktól 20 percnyi kényelmes gyaloglással értük el a legközelebbi városkaput.

Tudni kell, hogy egész Olaszországban itt maradt meg legépebben a városfal és ma jól kiépített gyalogos és kerékpáros út van rajta, mely a helyiek kedvenc időtöltési helye. Úgy gondolom, azért ez nem véletlen, hiszen ez egyben árvízvédelmi töltés is, az Arno áradásaikor nagyon hasznos folyamatosan, így karbantartását sem lehetett elhanyagolni.

Belépve a városkapun itt is zeg-zugos kanyargós utcák sokasága fogadott és rögtön egy nagyon szép mozaikhomlokzatú templom, a San Frediano.

Rövid séta után a város egyik nevezetes terére az amfiteátrum térre érkeztünk.

Nevét alakjáról kapta, ugyanis az itt épült házak egy római amfiteátrum alapjára épültek, megtartva annak formáját. Itt hangulatos kávézók teraszáról lehet figyelni az alkalmi művészek zenéjét, énekét táncát, melybe aztán a sétáló közönséget is szép számmal bevonnak.

Tovább sétálva a főutcán (van vagy 5 méter széles) sok kis piac (vasárnap volt) mellett mehettünk el, mg elértünk Lucca tornyához az óratoronyhoz.

Mint említettem ez a szűk főutca egyik telkén áll sűrűn beépített magas házak között, így csak tisztes távolból látható a teteje az órával. A főtér itt elég jellegtelen, nem lóg ki ebből maga a városháza sem. Itt nagy piac volt, józsefvárosi színvonal, de a tér másik felén egy kis szórakoztató vidám park és jégpálya gyerekeknek. Egy kis kitérővel innen érhető el Lucca legszebb homlokzatú temploma a Szent Mihály templom,

csúcsán a büszkén álló szoborral, négysoros oszlopos díszítéssel (álfal, mögötte már nincs épület, csak a szépség kedvéért létezik), az oszlopokon híres emberek szobrával.

Hasonlóan a sienai templomhoz a harangtorony itt is hátul és oldalt, gyakorlatilag csak egymás mellett áll a templommal.

A főtemplom a Dóm San Martino hasonló, de csak háromsoros oszlopos homlokzattal bír, harangtornya itt a homlokzattal egy síkban, de szintén külön áll.

A korábbiakhoz képest a belső térben nincs jelentősebb műalkotás, mivel Lucca arra büszke, hogy soha nem tudták a Mediciek elfoglalni.

A külső oszlopok egyikén egy labirintus véset található, melyet előszeretettel mutogatnak (most ezt a részt éppen tatarozzák, de a takaró fólián kivágott lukon keresztül látható és fotózható).

A fő elfoglaltsága a hétvégén a városka lakóinak a korzózás, főleg a városfalon, de az óváros szűk utcáin is, így ismét megtapasztalhattuk a tömegben való mozgást, de érdekes módon azt itt sem élveztük annyira.

Utolsó napunk Pisa meglátogatása és néhány új látnivalójának felfedezésével telt. A csodák terét most az eddigiektől merőben eltérően hátulról, a ferde torony felől közelítettük meg.

Megállapítottuk, hogy bár a torony még mindig ferde, de már nincs külső nyoma annak, hogy az egyensúly megtartása, vagy a függőlegeshez való kisebb visszahúzására valamilyen eszközt használnának. A torony meghatározott időpontban látogatható, negyed óránként 30-50 embert engednek fel, itt is a szokásos áron, még a többi látnivalóval egybekötött ár is húzós a torony nélküli árakhoz képest. Ezzel szemben a Dóm ingyen látogatható, de ingyenjegyet csak akkor adnak ki, ha a kombinált jegyet vásárlók száma azt megengedi, tehát lehet, hogy sokat kell várni, míg azzal beengedik főszezonban a turistát. Most a Dóm tatarozása folyik, igen nagy területet zárnak el emiatt a templomban.

A legfőbb látványosság azonban zavartalanul élvezhető, ez a Pisanók által készített oroszlános szószék.

Ez valódi kincs, olyan párját ritkító mestermunka, mely láttán csak ámulni lehet.

Sajnos a főoltár mozaikja most nem látható jól a restaurálás miatt,

viszont a főkapu díszítése és az oszlopos oromzat említésre méltó. A keresztelő kápolna itt kör alaprajzú,

nagyon szép márvány emelvény szolgál az esemény helyszínéül

és van egy gyönyörűen faragott márvány felolvasó pult.

Érdemes felmenni a karzatra, innen még impozánsabb látvány az alsó szint, meg lehet nézni a kupola kettős héjszerkezetének kialakítását és egy ablakon keresztül vissza lehet pillantani a Dóm főhomlokzatára. A keresztelő kápolna oldalánál van a temető,

mely attól zarándokhely, hogy talajának egy részét a szentföld talajából hozták ide, egy nagyon szép árkádos udvar, sok középkori sírkő és szobortöredék valamint pár épen maradt falfreskó látható az egyébként üres, füves központi tér körül.  Ami az egész téren mindig megfogott, az a fű minősége és színe. Mivel most már nem lehet rámenni ez még jobban érzékelhető, a látványosságok ezáltal jobban fotózhatók, csak sokkal kisebb helyre szorul a bámészkodó, trükköző és bohóckodó fotósok tömege.

Itt az egy főre jutó szelfik száma a végtelenhez közelít, a ferde tornyot kiegyenesítőkből naponta hadsereget lehetne szervezni. Akárhogy is nézzük, nagyon ki van találva ez a tér.

Ezután elindultunk egy olyan sétára, melyre eddig soha nem került sor, mi van Pisában a téren kívül. Egy egészen csodálatos tér a Lovagok tere, a volt városháza festett homlokzata,

a teret körülvevő paloták mind nagyszerű látványt nyújtanak.

Az Arno part felé sétálva belefutottunk a kulináris utcába, csupa étterem, mely jó időben nyilván a szabad ég alatt kihelyezett asztaloknál fogadja a vendégeket, hasonlóan a brüsszeli utcához. Kiérve a partra szép látvány a folyó,

a folyóparti épületsor és a míves kis kápolna a Santa Maria del Spina. Visszafelé egy árkádos bevásárlóutcán az utolsó ajándékok is a táskába kerültek,

majd egy kisvendéglőben elfogyasztott ebéd után nem maradt más hátra, mint a repülőtéren a kocsi leadása és a Ryanair jóvoltából most csak fél órás késéssel a budapesti repülőtérre érkezés.

Fotók: Rudas Kati, Neustadtl Jancsi