Utolsó előtti nap, kora reggel indulás. Első állomásunk Vannes, Morbihan megye központja volt. A város a rómaiak alatt is már fontos tengeri kikötő, ezáltal kereskedelmi központ volt és fekvése miatt a birodalmi villongások középpontjában szerepelt. Ma nyugis kisváros bájos óvárossal, szép kastéllyal és annak még szebb kertjével és elegáns yacht kikötővel.
Városnézésünk mivel is kezdődhetett volna, a városháza impozáns épületével
majd folytatódott az óváros kanyargós utcáin, itt is a favázas építkezés remekeivel találkozhattunk
tovább sétálva már feltűnt a templom tornya is
meg is érkeztünk a Szent Péter székesegyházhoz
a klasszikus három hajós templom még magán viseli a kezdeti gótika tömörségét
tovább sétálva a tér sarkán Szent Vince, a város védőszentje köszönt le ránk
majd a másik sarkon a város nevezetes középkorból származó házát a Château Gaillard-t láttuk. Az egykori fogadó ékessége a tulajdonos házaspár gránit szobra az épülten, amin láthatóan igen jókedvűen várják vendégeiket.
Kicsit közelebbről, hogy mindenki ilyen boldog lehessen (a felírat Vannes és felesége)
Az óváros szélén a várost átszelő egyik folyócska partján a megmaradt városfal mentén haladva érjük el a mosóházat
majd mellette az Hermitage kastélyhoz érkezünk. Az egykori normann uralkodói palota a 17.századi átalakítással nyerte el mostani formáját és a város mindenkori vezetői lakták
a gyönyörű kastélykert szolgált a pihenésre és gondolom jó időben az előkelő fogadások helyszínéül
benne a város címerével, mely szintén találgatások tárgya volt, hogy ki milyen állatot lát benne
a látogatásunk rendhagyó módon a Szent Vincéről elnevezett városkapunál ért véget
Rövid szabadidőnket mi a halpiacok feltérképezésével töltöttük. Megkóstolhattuk volna az osztrigát, de tekintetbe vettük, hogy még három nap buszozás áll előttünk megelégedtünk csak a látványával
gondolkodtunk azon, hogy hozzunk-e esetleg élő homárt
vagy királyrákot
nejemnek felcsillant a szeme a naphal láttán, hiszen nosztalgiával emlékezett a teneriffei Sol Meunier-re
de végül unokabátyám felesége se kapta meg kedvencét, a fekete kagylót
Ezzel el is telt a rövid szabadprogram, várt minket stílusosan a buszunk a felújított régi stílusú házacskák előtt.
Elhagytuk a tengerpartot és buszoztunk Párizs felé, de közben egy jelentős - magyar vonatkozásairól is híres - várost látogattunk meg, Angerst.
A város és a korábbi fejedelemség, majd hercegség ismert jelképe az Anjou liliom
A jelkép a frank-francia királyok motívuma a korai középkor, a 11 század óta és bár Anjou vagy Bourbon liliomként híresült el, az Anjou liliomot inkább a lovagi strucc tolldísszel azonosítják. De ez legyen a történészek témája.
Beérkezve a Loire menti város közepére szinte mellbe vág a 13. és 15. század között épült vár tömörsége, méretei és bástyáinak sokasága, összesen 17 van belőlük. Nem véletlen, hogy soha nem is vették be ezt a várat.
A vizesárok egyes részei ma gyönyörű parkként szolgálják a városban élőket és persze a ráérő turistákat ( nem minket )
A téren aztán rögtön bele is futottunk az első magyar vonatkozású emlékbe, René király szobrával
René 1409 és 1480 között volt az Anjou birodalom hercege, mely akkor területe és hatalma teljében volt, a herceg nem volt híján a hivalkodásnak, összesen 10 címet viselt a már említett hercegségtől a nápolyi királyságig, de ez neki még nem volt elég, magyar királynak is tekintette magát úgy, hogy soha életében nem járt Magyarországon. Hogy ehhez mit szólt az éppen akkor uralkodó Mátyás, arról nem szól a fáma.
A vár mellől elindulva az óvári sétára első állomásunk a Szent Aubin apátság volt, akinek névadója az 5.-6. század fordulóján volt Angers püspöke
Az apátság legrégebbi megmaradt épületrésze a ma már önállóan álló, eredetileg 1170-ben épített 54 méter magas Szent Aubin torony
Tovább sétálva értünk el az 1600-as években épült Maison d'Adam-hoz
melynek fa tartóoszlopai szép faragott szobrokkal díszítettek. Hogy az akkori felvilágosodás mekkora szabadságot,vagy szabadosságot, adott a vicces kedvű szobrászoknak, álljon itt az alkotás
Megérkeztünk az eredetileg 14.-15. században épült Szent Maurice katedrálishoz
bent ismét gyönyörködhettünk a templomépítés egyik remekében
az üvegablakokban
az Anjou hercegek közös síremlékében
és a főoltár alatt elhelyezett Szent Maurice-nak tulajdonított koponya erekjében
a főoltártól visszafordulva zárásként gyönyörködhettünk az elmaradhatatlan rózsaablakban.
A kanonoki negyed utcáit róva megismerhettük az egyik legkülönösebb apácarend történetét. A jellegtelen magas kerítéssel övezett területen azok a korábbi ősi mesterségükből kiöregedő vagy kiábránduló nők kaptak menedéket, akik eljövendő életükben a hithez kívántak fordulni.
Nem messze innen található a város legrégebbi, 1399-ben épített, megmaradt faházas épülete
és a kör végén visszaérkeztünk a vár mellé, annak mellvédjéről ragyogó kilátás nyílt a folyó legöregebb kőhídjára és a túlparton elhelyezkedő városrészre.
Míg mi elmélyülten nézelődtünk, idegenvezetőnk Laci eltávolodott pár lépésre, az ernyő mellett fogott egy botot és rajzolni kezdett a sárga porba. Egyre többen gyűltünk köré és elkezdődött az út felejthetetlen történelem órája.
A rajz közepén a kör az Anjou hercegséget jelölte, felette Normandia, tőle kicsit távolabb, érzékeltetve a csatorna okozta távolságot, de a Normandiával szoros kötöttségben lévő Anglia. Nyugatra a breton félsziget a megbízhatatlan népességével, keletre a frank királyság. Csupa fenyegetés a 12. század végén, a 13. század elején. Mit tesz ilyenkor egy okos uralkodó, házasságok révén szövetségeket köt, ha már megfelelő támogatása van, akkor egy-egy kis hódítás is belefér. Így aztán Nápoly révén az itáliai terület is uralmuk alá került. Eddig olyan jól sikerült az Anjouknak, hogy már nem kisebb falatra, mint Konstantinápolyra fájt a foguk. De ehhez biztosítani kellett a keleti régiót, hogy onnan ne érhesse támadás az igencsak nagyra nőtt birodalmat. Kik voltak határosak a területtel? Természetesen a magyarok. Ezért Henrik herceg (II, Henrikként angol király) a szövetség megpecsételésére fia számára megkérte IV, Béla lányát Margitot. Nem tudni mi történt, de frigy nem jött létre. Egy vérbeli hódító nem adja fel, ezért bár nem ő, hanem leszármazottai tették fel a koronát a tervre. A magyar történelem Anjou-kornak nevezi azt a közel százéves korszakot, mikor a harmadik Anjou-ház királyai uralkodtak az országban. Károly nápolyi és szicíliai király és V. István magyar király között kötött Árpád–Anjou kettős házasság értelmében Károly fia, a későbbi II. Károly nápolyi király feleségül vette István leányát, Mária hercegnőt, valamint István fia, a később IV. László magyar király feleségül vette Károly leányát, Izabella hercegnőt. A harmadik Anjou-ház magyar ágát alapító II. Károly és Mária királyné utódai így közvetlen módon az Árpád-ház leányági leszármazottai is voltak. IV. László magyar király utód nélkül való halálát követően a magyar trónra Velencei András király (II. András magyar király feltételezett unokája) került, ám származását már életében is megkérdőjelezték, halálával pedig megindult az interregnum korszaka a Magyar Királyságban. A harmadik Anjou-házból a magyar trónra igényt elsőként a leányágon rokon Martell Károly calabriai herceg tartott. 1295-ben bekövetkezett halálát követően trónigényét fia, Károly Róbert vitte tovább, akit három koronázást követően végül ténylegesen is az ország királyává iktattak. Károly Róbert hosszas uralkodásával kialakult belső stabilitást és jólétet fia, Nagy Lajos vitte tovább, aki 1370-ben a lengyel koronát is megszerezte. Lajos fiúutód nélkül való távozását követően országai irányítását leányai között osztotta fel, a magyar trón Ifjabb Mária hercegnőre, míg a lengyel trón Hedvig hercegnőre szállt. A harmadik Anjou-ház magyar királyokat adó ága végül velük halt ki Mária 1395-ös, majd Hedvig 1399-es halálával, amely egyúttal az Árpád-ház leányági kihalását is jelentette.
Nagyon dióhéjban ennyi volt a lecke, persze sokkal precízebben és részletesebben. Laci elmondta, hogy egy kezdő, francia szakot is végzett történészt bíztak meg a korszak felderítésével, melynek eredménye aztán könyv alakban is megjelent és megtalálható. A szerző Dr. Gálffy László, történetesen személyesen mesélte el nekünk kutatásai összefoglalását.(Gálffy László: Városi autonómia a Loire-vidéken (XII-XIV. század)
Minden útnak vannak kiemelkedő pillanatai, sokszor nem is az, melyre előzetesen nagyon készülünk és várjuk. Ezeket a pillanatokat lehet érzékeltetni, de igazán megélni kell. Ez ilyen volt, számomra örök és felejthetetlen élmény.
Most már robogtunk Párizs felé, elhaladtunk az ezt megelőző francia utunkon meglátogatott Chartres-i katedrális mellett és megérkeztünk a pont az óriáskerékkel szemben lévő már ismert vacsorázó helyünkre. Mindenkinek ajánlani tudom, aki a belvárosban , gondolom viszonylag olcsón, bőséges választékkal rendelkező kínálatból akar meleg ételt enni.
Az este újabb érdekes programot ígért, hajókázás a Szajnán. Igazából ez azoknak a fő élvezet akik először és nagyon rövid időre vannak Párizsban, mert a keskeny folyó és a magas rakpartok miatt az épületek felső része látható igazán, meg a rakparti nyüzsgő élet. Ez volt utunk során az egyetlen program, amelynek második felében esni kezdett az eső, de akkor már túl voltunk a nevezetességeken és csorogtunk visszafelé.
Mit is láttunk? Az Eiffel torony lábától indultunk
a folyó folyásával ellenkező irányban hajóztunk a belváros felé és érintettük a hidat, melynek lábánál a Szabadságszobor lángjának hű mása áll dekorációként, de ma már az Alma alagútról emlegeti mindenki, mert itt történt Diana balesete
A híd pillérének szobra
azután elérkeztünk a Sándor hídhoz, mely Sándor orosz cárról kapta nevét, ez a legdíszesebben aranyozott Szajna híd, két oldalán címerrel, melyek egyike az orosz cári címer
elérkeztünk a legrégebbi kőhídhoz, mely a Pont Neuf - új híd - nevet viseli
és megkerültük a két szigetet, melyek egyikén a Notre Dame magasodik, a fedélzetről ennyi látszik belőle
talán hátulról egy kicsit többet is mutat. A sziget csücskén, ahol a vasrácsokon kicsit be lehet látni, az a holokauszt múzeum
A parton lévő házakban lakni az istenek kiváltsága, mert nincs az az isten aki meg tudná fizetni őket. Azért vannak kiváltságosok, például a kerek ablakot is magában foglaló emeletet állítólag Pierre Cardin lakja
itt volt a pózna vége, visszafordultunk és innét folyásirányba haladva elmentünk az Igazságügyi palota, a Conciergerie mellett, melynek falánál egy vizesés jelképezi a helyet ( a két kerek torony között látható), ahol kihozták az épületből Marie Antoinettet és vitték a Concorde térre a guillotine alá. A doktor humánus találmánya igen sokat dolgozott 1789 és 1793 között, nem véletlenül lett világhírű.
végül ugyanoda érkeztünk, ahonnan elindultunk, de mintha addigra történt volna valami a toronnyal
Így ért véget ez a napunk, nem panaszkodhattunk a progrm szép és változatos volt, az utazás kicsit fárasztó, de mi ez a most következő két naphoz képest.
A következő nap verőfényes reggelén párizsi szabad program állt előttünk. Úgy döntöttünk, kicsit megnézzük a Notre Dame-ot.
Még viszonylag korán volt, ezért elkerültük a nagy zsúfoltságot, alig egy-két japán turistacsoportot kellett kivárni, míg egyenként lefényképezték egymást a 0 kilométert jelző kőkockán és már ott is voltunk a templom előtt.
Megcsodáltuk a külső faragásokat, a főbejárati ív szobrait
és csodák-csodája kívülről a rózsaablak faragását
amelyet belépve a templomba belülről is jól szemügyre vettünk
A templom emlékeimben mindig egy sötét, nehezen átlátható belsejű térként élt, ehhez képest most egészen más képet mutatott
körbejártunk és nagyon megtetszett a kórus külső falán végigfutó Krisztus történet ábrázolása
természetesen sok neves ember temetkezési helye is a templom, egy a síremlékek közül, de sajnos meg nem mondom kié.
Úgy tűnt Quasimodo szabadnapos, ezért a toronylátogatás most elmaradt és a tervezett program másik állomása felé vettük az irányt a Cartier Latin, a diáknegyed érintésével. Meglátogattuk kedvenc könyvesboltunkat és örömmel fedeztük fel előtte a művészi igénnyel kialakított kutat.
Pár perc gyaloglással már a Luxemburg kertben is voltunk. Azt szerettem volna, hogy itt eltöltsünk egy nyugis fél órát, de ebből azért lényegesen kevesebb lett. A látvány viszont önmagáért beszél. Mindjárt Pán fogadott bennünket
A palota és a fő kertrész
egy kis díszítés a lépcsőlejáratnál
és a kert hátsó része
Azért pihentünk is egy kicsit, majd szépen elindultunk a Musee D'Orsay felé. ahol a találkahelyünk volt. Közben persze megnéztünk ezt-azt. Többek között az Igazságügyi palota díszkapuját
Innen jól látszott az udvarban lévő Saint Chapelle csipkés tornya, sajnos nem volt idő bemenni, pedig a világ egyik legszebb belső tere itt található
és a palota falán a híres órát
Most nappali fényben nézhettük meg a Pont Neuf-öt
és IV. Henrik szobrát
A Szajna partján sétálva már egy-két árus bódéja nyitva volt, érdeklődéssel figyeltük a mindenféle portékát, de tudtuk, itt a csúcs csak este van. Aztán elértünk néhány a folyón ringatózó lakóhajóhoz, már az esti hajózáskor szó volt róla, de itt legalább a megfelelő fényviszonyok mellett tudtuk Pierre Richard hajóját megörökíteni. Sajnos nem volt otthon, így a koktélmeghívását kénytelenek voltunk mellőzni.
A séta közben rácsodálkoztunk egy tündéri kislányra. Még nagyobb volt a meglepetésünk, amikor a mama magyarul ránk köszönt, Los Angelesből jöttek a spanyol férjjel európai vakációra. Közben a kislány annyira megkedvelt minket, hogy kezünket fogva sétált már el velünk, úgy kellett az anyukának imádkoznia, hogy inkább vele menjen. Pedig a buszon lett volna még hely.
Még érintettük a Művészeti Akadémia épületét
és némi szendvicsvásárlás és a jól eső toilette után már a buszon is voltunk, amellyel utolsó látnivalónk Reims felé vettük az irányt.
Reims a magyar történelem szempontjából egy kiemelkedő vonatkozással bír. Gerbert reimsi püspököt 1000-ben II. Szilveszter néven pápává választották és Ő volt az aki - némi hezitálás után - Szent Istvánnak elküldte a magyar Szent koronát.
Reims nyüzsgő, fiatalokkal teli belvárosában sétálva a főtéren az elmaradhatatlan Jeanne D'Arc szobor
és az érseki palota szép épülete fogadott bennünket
A teret azonban nem ezek a látnivalók uralják első sorban, hanem a gótikus építészet kiemelkedő remeke a katedrális
A reimsi Notre Dame katedrálist az 1210-ben leégett korabeli épület helyén kezdték el építeni 1211-ben Jean d'Orbais építész tervei alapján, de végleges, mai formáját csak a 15, századra nyerte el. A gótika minden szépsége tükröződik a templom letisztult formáiban és a homlokzat gyönyörű faragásai ezt még tovább hangsúlyozzák.
a rózsaablak
és a katedrális, valamint a város jelképévé vált híres mosolygó angyal szobor
Belépve az épületbe ámulatba ejt annak mérete és letisztult formái. A főhajó
és a talán még szebb mellékhajó
A katedrális a francia királyok koronázó temploma volt, külön kiemelik magának a koronázásnak a szertartását és a királlyá koronázás rekvizítumait.
Egy magyar vonatkozást felmutató koronázási szertartást is nyilván tartunk, 1825 május 29.-én X. Károly koronázásán jelen volt Esterházy Pál rendkívüli követ kamarásaként gróf Szechenyi István is.
A katedrális gyönyörű üvegablakait csodálhatjuk meg, íme a fő rózsaablak, hiszen a kereszthajó két szárnyában is van még egy-egy
tovább sétálva a templom főoltára mögé értünk és ott egy újabb csodába botlottunk. A hátsó front ablakait Marc Chagall készítette, így abban a szerencsében részesülhettem, hogy a zürichi Frauenkirche és a new-yorki ENSz palota Chagall ablakai után ezt is személyesen láthattam.
Kérdésem: lehet ennél szebb slusszpoénja egy csodálatos útnak?
Köszönet a Zseppelin utazási irodának, Lacinak dr. Gálffy Lászlónak a fantasztikus idegenvezetésért és söfőrjeinknek a biztonságos vezetésért.
Végezetül álljon itt egy útitársunk által a hosszú hazafelé vezető úton költött verse az út összefoglalásáról
Párizs-Normandia és Bretagne
- július 15-22
/Egy utazás margójára/
Verőfényes vasárnap reggele virrad,
amikor elindul a kis csapat.
A két sofőr fáradhatatlan,
a biztonság, pontosság elmaradhatatlan.
Suhantunk falvak, városok között,
sok kilométert hagytunk magunk mögött.
Németországban találkoztunk Lászlóval, az idegenvezetővel,
aki elámított bennünket érdekes történetekkel.
Araszoltunk Párizsba,
a fény és pompa városába.
A Concorde-téren fotózkodtunk,
a fellobogózott Champs-Elysées-en ámuldoztunk.
Párizst láttuk madártávlatból,
a Montparnasse-ról,
ahonnan „köszöntőt” kaptunk
a gyönyörű várostól.
Művészek nyomait kerestük a Montmartre-on,
tucatnyi festő alkotott a placcon.
Zene szólt mindenhol,
Sok fiatal zsonglőrködött és táncolt.
Reggeli után utazás Rouen-be,
Normandia székeshelyére.
László fáradhatatlan magyarázata,
bepillantást nyújt a francia történelem fontos pillanataiba.
Rouenben követtük Jeanne d’Arc utolsó lépteit,
Kegyeletünket tettük a piactéren lévő vesztőhelyig.
Calvadossal öblítettük torkunkat,
a La Manche-ban gázoltunk a lábunkkal.
Normandia egykori fővárosa,
sok szépséget rejt magába.
A Notre Dame katedrális őrzi Rollo, a viking testét,
és Oroszlánszívű Richard szívét.
Utastársunk, Ákos, szóval tartja a társaságot,
Érveivel magyarázza a hiányosságot.
Tudását bővíti az ajtók sokféle zárásával,
Humorával szórakoztatja a társaságot nagy elánnal.
A hátrahagyott keszonok őrzik a partraszállás titkát,
Agyunkba vésve azt a júniusi éjszakát.
Sirályok vijjogása töri meg a csendet,
és ébreszt bennünk hálát és köszönetet.
Szűk sikátor közé préselődve,
millió lépcsőzés után értünk fel a Szt Michel-re.
A monumentális apátság fala
között rejtőzik a monostor aranykora.
Bretagne legmegkapóbb látványát,
a viharos tenger felett magasodó Frehel fok és a sziklák nyújtják.
A vad parton az Atlanti-óceán megmutatja féktelen erejét,
és elbűvölő szépségét.
Carnac környéke tele van titkokkal,
egyenes vonalú és kör alakú óriásokkal.
A monda szerint jelent egy kővé vált hadsereget,
melyek évente egyszer megelevenednek.
Angers székesegyházába temették el
Rene „királyt,”
kinek címerében az árpádsáv
jelzi „magyar” mivoltát.
A keskeny kanonoksorok őrzik
„Isten lányainak” titkát.
László rögtönzött rajzából megértettük
az Anjou uralkodók vágyát.
Utolsó utunk vezetett Reimsbe,
Champagne tartomány székeshelyére.
Az ország egyik leghatalmasabb gótikus épülete,
a francia királyok koronázási helye.
Élményekben gazdag volt utunk,
az egy hét alatt 69560 lépést róttunk.
Isten áldja Lászlót minden jóban,
találkozzunk jövőre Provence-ban!
Hálásan köszönjük ezt a szép, információkban gazdag, tartalmas utat.
A lelkes csapat.
