A Zseppelin utazási iroda útjára neveztünk be idén, hogy ismét láthassunk egy-két olyan helyet, mely a gondolatbeli bakancslista előkelő helyén szerepel. A buszos út eleje és vége komoly kilométerekkel terhelt volt, de valahogy csak el kell jutni az érintett helyekre. 

Az első napi célállomás a németországi Frankenthal városka volt, ahova nagyon jó tempóban estére érkeztünk meg, ezáltal alkalmunk volt egy rövid sétára a belvárosban. A templom, a városháza és pár szép épület valamint kedves terek enyhítették lábaink elmacskásodását az egyébként modern épületekben bővelkedő alvóvárosban (gyakorlatilag Ludwigshafen külvárosa).

Másnap reggel indulás tovább, a dimbes- dombos, erdőkkel szegélyezett tájon áthaladtunk az I. világháború legvéresebb csatájának helyszínén a verduni csatatéren. A történelem lecke során átvettük, hogy hogyan lett a blitzkrieg-nek elképzelt csatából három éves véres állóháború. Majd a következményeként hogyan építették ki a franciák a Maginot vonalat, amit aztán a németek 10 nap alatt megkerülve gyakorlatilag értéktelenné tettek. Szó került De Gaulle szerepéről is és így a monoton utazást hasznos ismeretekkel sikerült bővíteni.

A napi  úti cél már Párizs volt, ahova kora délután be is futottunk, rögtön bele a város és a világbajnok csapatot üdvözlő tömeg kellős közepébe, a Concorde térre. A csontváz az obeliszk mögött a fogadásra épített színpad.

A Champs-Elysées így nézett ki amikor még legalább egy óra volt a csapat érkezéséig.

Itt rövid fotószünetet követően találkoztunk a repülős megoldást választó úti társainkkal, majd kezdődött a tényleges program. Stílusosan lenéztük a francia fővárost, most nem a megszokott helyről, hanem a Montparnasse torony tetőkilátójából, ahonnan szerencsére ez a szerintem ronda, oda nem illő toronyház nem látható. De a többi...

Akkor nézzünk körül, természetesen először az Eiffel torony, háttérben a Trocadero és a modern Défence negyed

Aztán az Invalídusok temploma, melyben Napóleon vörös márvány szarkofágja van a fényes aranyozott kupola alatt a mélyben, hogy csak lehajolva lehessen rátekinteni a karzatról.

Távolban a Montmartre, a művésznegyed tetején a Szent Szív ( Sacre Coeur ) templommal, mely még a napi programunk része lesz.

Tovább fordulva a Notre Dame (Miasszonyunk) temploma tűnik fel a Szajna szigetén

Mögötte feltűnik Párizs másik sokat vitatott építménye a Pompidou center, mely kulturális központ és olyan a tervezése, mintha kifordították volna az épületet, a külső felületein vannak a működtető egységei.

Visszatérve a Szajna torony felőli oldalára a Luxembourg kert üdítő zöldje tűnik fel

Majdnem körbe érve közvetlen mellettünk a Montparnasse temető látható, mely a pár híres temető egyike Párizsban szintén sok híresség végső nyughelye.

Ami a képekből kimaradt, közvetlen alattunk a Montparnasse pályaudvar, ahonnan a TGV, a francia gyorsvonat hálózat indul, melyek akár 350 km/ó sebességgel is roboghatnak a zárt pályájukon. Mi innen a közel 215 méter magasból persze csak ezüstösen kígyózó mozgásukat csodálhattuk.

Visszatérve a talajszintre a kellő akklimatizáció (sör) után megálltunk a Luxembourg kert hátánál gyönyörködni a kockára vágott fák ösvényein és a parkban pihenő sokaságon.

Egy nagy ugrás keresztül a városon és fel a szórakoztató negyedbe. A Pigalle-on hagytuk magára a buszunkat és a hely szellemét a Moulin Rouge-t néztük mai kicsit megkopott fényében.

Még itt is nagy az ünneplés (nem is számítottunk ilyen kedves fogadtatásra).

Egy kis izzasztó emelkedő megmászása után fent voltunk a Montmartre-on, belekóstolva annak utánozhatatlan hangulatába. A korábbi szőlőültetvényeket látott dombon a művészek megtalálták a számukra szükséges közeget, ahol a jó borok mellett a magányosság és az alattuk elterülő nagyváros látványa adta számukra az ihletet és ebből nőtt ki ez a híres szórakoztató negyed. Ma is megtartottak egy kis ültetvényt, aminek évenkénti borterméséből a repi vendégek kapnak egy-egy palackkal. Mi még nem tartoztunk közéjük. Ma már a csönd és a magányosság nem itt keresendő. Mit mondjak, nem voltunk egyedül. Ja azt elfelejtettem eddig mondani, hogy 30 fok felett a hőmérséklet. A sok kis és híres vendéglő, a szűk, kacskaringós utcácskák adják a felejthetetlen hangulatot.

Mi nem tartoztunk a fiatal látogatók közé, ezért a legifjabbak egyike fogadott minket széles mosollyal

Már csak ezen az utcán kellett átverekednünk valahogy magunkat és már meg is érkeztünk a Festők terére. Minden magyarázat helyett a képek.

 Még egy kis emelkedő és a hegytetőn a Sacre Coeur

Hatalmas mozaik a belső térben az oltár felett

Jöjjön az első rózsaablak, stílusosan a legjelentéktelenebb, kiemelve a később látottak szépségét.

A templom impozáns látványt nyújt visszanézve az alatta elterülő parkból

 A téren zenészek, mutatványosok hada szórakoztatja a fáradt látogatót, mi kikaptuk a magyar élvonalból hiányzó labdazsonglőrt is.

Hihetetlen, de ekkor már este 10 óra felé járt az idő, a nap még fényesen sütött, de mi már eléggé megviselten közelítettük a buszt. Búcsúzóul még a minden francia téren elengedhetetlen szórakoztató eszköz a karusszel zárja ezt a zsúfolt fél napot. Mi lesz, ha az egész napos programot kell teljesíteni? De ezért vagyunk itt.

Izgatottan vártam a következő nap első állomását, most már tényleg Normandiában, Rouen-t. Jeanne d'Arc, a katedrális, Monet, a háború történetei mind vonzottak, de számomra a város különleges jelleggel bír a családi kötődések miatt. Nagyapám 3 évi németországi trénerkedés után 1930-ban lett az FC Rouen labdarúgó csapatának edzője és 5 éven keresztül megbecsült trénere volt a csapatnak.

Egy tabella az akkori időkből, egy sikeres szezon közben (mind az öt szezonban vagy elsők, vagy másodikak voltak)

Édesanyám és bátyja is természetesen itt jártak iskolába és sok emléket őriztek a városról , hivatalos klub igazolvánnyal bírtak ők is.

Édesanyám testvére olyannyira kötődött a városhoz, hogy itt szerzett vegyészmérnöki diplomát, itt nősült. Sajnos őt nem ismerhettem személyesen, mert a világháború áldozata lett.

Hogy mennyire sikeres volt nagyapám edzősködése azt a búcsúkor készült karikatúra jelzi a helyi újságban:

"Búcsúzunk az edzők fejedelmétől" szöveggel

A háború után a családból senki nem jutott vissza eddig a városba, ezért is volt izgalmas számomra az út ezen része. Természetesen kerestem a stadiont, melynek a reflektorai voltak csak láthatók a bevezető út során, de ez is jelezte a folyamatosságot (ha jól tudom most a másodosztályban szerepelnek). 

A kis nosztalgikus kitérő után vissza a látottakhoz.

A város mindig is kiemelt szerepet kapott fekvése következtében, hiszen a Szajna révén komoly tengeri kikötő volt folyamatosan (még ma is az), félúton van a csatorna és Párizs között, tehát a normann és gall érdekek ütközőpontján helyezkedik el és az angol-francia háborúk során folyamatosan érintett volt. A 100 éves háborúban aztán azzal vált minden időkre híressé, hogy az akkor éppen angol fennhatóság alatt álló városban égették meg a francia ellenálló hadsereg hősét Jeanne d'Arc-ot 1431 május 30.-án. A történet érdekessége, hogy az angolok nem akarták kivégezni, csak bezárva tartani, de mivel hírneve már akkora volt, hogy a francia király magára nézve már veszélyesnek tartotta, szinte kiprovokálta az angolokból a halálos ítéletet. Ma persze nagy francia nemzeti hős, de akinek ilyen barátai vannak, annak nem kell ellenség.

A máglyahalál helyét a főtéren apró tábla jelzi,

annál nagyobb az emlékoszlop (20 méter magas),

a mellé épült modern templom már a későbbi háború következménye.

A II. világháború vége a város számára végzetesnek bizonyult, hiszen minden szempontból stratégiai fontosságú pontnak számított. Ezért aztán az amerikaiak a kikötőt, a vasúti csomópontot porig bombázták, a németek rátettek egy lapáttal a visszavonulás során, nehogy valami használható az ellenség kezébe kerüljön. Eredmény: a város 80 %-a elpusztult. Szerencsére, bár súlyos károkat szenvedett, de a katedrális állva maradt. A ma látható teljesen korhűen felújított belváros és a katedrális is bizonyítja, milyen csodálatos lehetett a város fénykorában.

Már a főtér is magával ragad szép épületeivel

Tovább sétálva a kanyargós utcákon az igazi favázas építkezési stílus remekeit láthatjuk érthetően igazán jó állapotban

Így jutunk el a belváros fő sétáló utcájára, mely az óratornyával méltán vonz minden szemet. Az óratorony melletti erkélyes bástyarész a korábbi vár egyetlen megmaradt része.

és persze maga az óra, mely perceket még nem mutat, hiszen elkészültekor arra még semmi szükség nem volt. Bezzeg mi milliszekundumokban gondolkodunk, de látjuk-e igazán a lényeget?

Tovább haladva és külön-külön minden épületet megcsodálva jutottunk el a Normandiai Parlament szép épületéhez

Azután egy nagyot fordulva még egy kis gyönyörködés a favázas házikókban

Meg is érkeztünk a roueni Notre-Dame székesegyházhoz, mely a francia templomépítészet méltán emlegetett remeke. Monet a homlokzatot választotta a fényről való tanulmányai tárgyául és 47 képből álló sorozata is örök emléket állít a katedrálisnak. A katedrális terének átellenében álló házból - egy raktárépület padlásteréből - készítette sorozatát. Ma time-lapse-nek neveznénk, csak nem lenne olyan értékes. Így néz ki a ház, ahol festett:

és amit két éven át figyelt és festett, a mai valójában, a mi látószögünkből

és egy kép, ahogyan a mester látta.

A katedrális hosszú időn keresztül épült, a mai épület legrégebbi megmaradt része a bal torony alsó része a 12.századból való, a jobb tornyot a 15.században fejezték be, a középső bevilágító torony csipkés 150 méterre magasodó tornyát csak a 19. században illesztették hozzá.

Rengeteg szobor és kőcsipke díszíti, melyeket természetesen az évszázadok alatt rengeteget javítottak és újakat adtak hozzá. A háború sérüléseit mára szerencsére sikerült helyreállítani, így nekünk a zavartalan gyönyörködés jutott osztályrészül. Egy-két részlet ízelítőül

Belépve a templomba a monumentalitás magával ragadó

A háromhajós templom belmagassága "csak" 35 méter, de az égbetörő oszlopok láttán mennyei magasságokat érzékelünk. Ha belegondolunk hogy mindezt majd ezer éve építették, akkor csodálatunk még sokkal nagyobb. Ken Follett méltó emléket állított a kornak és az akkori építőmestereknek a Katedrális könyveivel.

Miután a szélső ablakok a főoltárt kevésbé világították meg, a későbbi korokban a kereszthajó fölé emelt kupola, vagy itt a csipkés torony ablakai szolgáltattak több fényt a szertartás helyének.

A templom két kiemelkedő síremlékkel is rendelkezik, Rolló Normandia első hercege 911-től 927-ig, aki norvég rablólovagként elfoglalta a területet és a nyugati frank királyokkal hűbér szerződéseket kötött, majd Együgyü  Károly Gizella lányát és hozományként a tartományt adta neki, így lett gyakorlatilag a független országrész első, törvényes uralkodója. Síremléke a fővárosának általa alapított ősi templomának utódjában található

valamint Oroszlánszívű Richárd jelképes síremléke található a főoltár mellett. A keresztes hadjáratokból visszatérve csak nagyon rövid ideig tartózkodott Angliában, majd visszatért kedvenc városába Rouenba és itt is halt meg. Itt csak a szíve van egy urnában, ugyanis holttestét elégették, de kívánsága az volt, hogy szíve itt nyugodjon.

és végül a nagy templom kicsi, de annál szebb kerengője

Itt záródott Rouen meglátogatása, számomra hiánypótló és érzelmeket felkavaró élményként.