Rouent elhagyva a Szajna mentén haladtunk és kiértünk a tölcsértorkolathoz, ennek északi oldalán Franciaország egyik legnagyobb kikötője van Le Havre, melynek szélére csak egy röpke pillantást vetettünk,
mi útba ejtve a széles öblön átívelő modern hidakat a déli oldalon fekvő üdülővárosba Honfleurbe tartottunk.
Két hatalmas hidat építettek az észak-déli forgalom jobb lebonyolításához az öböl felett, ezeket csak a buszból lehetett megörökíteni, de talán így is érzékelhető a szépségük. Az első, az 1977-ben átadott Brotonne híd az Erzsébet hídra hajaz
a modernebb, az 1995-ben átadott Normandia híd már sokkal merészebb íveket alkalmaz annak érdekében, hogy a legnagyobb hajók is elférjenek alatta
Honfleur kis halászfaluból nőtte ki magát kedvelt üdülőhellyé, amit jól jellemez, hogy a kikötő partján mekkora erődítmény védte az öböl bejáratát a folyamatos angol-francia háborúskodás idején.
Ma a védett yacht kikötőt impozáns épületek sora szegélyezi.
Rövid séta az óváros utcáin át
és máris a legfőbb látványosság tárul a szemünk elé, a halászok temploma a Szent Katalin templom, mely a régióra oly jellemző zsindelyes borítással és különálló harangtoronnyal bír.
A templombelső is nagyon érdekes és látványos
a karzaton végig szép díszítésekkel
A rövid látogatás egy kikötővárosban nem is nélkülözheti a korabeli árbócost
és méltó befejezés a világítótorony, háttérben a folyó túlpartján terjeszkedő nagyvárossal.
Az idillikus kisváros után a hangulat fokozása volt még a cél, meglátogattunk egy, a franciák nemzeti italát előállító manufaktúrát, a Calvados gyártás titkaiba tekintettünk be. Hol gyárthatnak Franciaországban ilyet? Természetesen egy kastélyban. A Breuil kastélyt megvásárolta egy svájci, nyilván nem szegény, család és a kastély felújítását és átalakítását kifejezetten az alma feldolgozására, az almabor és almapálinka előállítására tervezték meg. A gyönyörű kastélykert, a benne csobogó patak csak fokozza az élményt, mely a gyártás fázisainak megtekintése utáni kóstolóban csúcsosodik ki. Azért nem vitték túlzásba, de kifejezetten jó volt a Calvados.
A kastély ma így néz ki, ez a rész ad helyet a gyártás különböző műveleteinek, a lepárlásnak és a termék hosszú ideig történő tárolásának.
A tulajdonosok ezt az épületet lakják, nincs rossz ízlésük
A lepárlás eszközei speciálisak, a folyamat pedig igen egyszerű desztilláció, melyet a párlatokon többször hajtanak végre.
Az érlelés célszerűen a volt istállóban történik, tölgyfa hordóban minimum 3, de zömében 10-15 évig.
Egy 11 éve a hordóban lévő ital
Aztán jöhetett a kóstoló
A végtermék az üzlet kirakatában pedig így néz ki
Hogy kicsit kiszellőztessük a fejünket még rövid kitérőt tettünk Deauville tengerparti híres üdülővárosa felé, megnéztük a városháza épületét
az előtte lévő gondozott park növényeit
és sétáltunk egyet a tengerparton, ahol pár szép szálloda fogadja a kellően tehetős vendégseregét
Voltak néhányan, akik bokáig gázoltak az először meglátott tengerben, majd jóleső fáradtsággal tagjainkban pihenőre vonultunk.
Miután kialudtuk az előző napi fáradalmakat és alkohol mennyiséget helyszínt és hangulatot váltottunk, irány Arromanches és a II. világháború sorsfordító eseményének helyszínei.
A szövetségesek hosszú, alapos és teljes titokban tartott tervezés után 1944 június 6.-án a normandiai partokon hajtották végre minden idők egyik legnagyobb szabású hadműveletét.
A hadműveletekben résztvevő nemzetek zászlai lobognak a tengerparti szélben
A hadműveletek felosztása
A leghíresebb, mivel ez volt az első és legvéresebb része a partraszállásnak az Omaha beach-en zajlott, ahol mi jártunk, az a közvetlen mellette lévő Gold beach-i szakasz. Az első alakulatok hídfőállást alakítottak ki a parton majd megkezdődött a további, nagy létszámú csapatok szállítása, melyhez ideiglenes pontonkikötőt kellett kiépíteni, ennek a legjobban megmaradt maradványai viszont itt láthatók.
Nehéz elképzelni hogy ez a ma ilyen nyugodt tengerparti főutca mit élt át azon a hajnalon
Csak érzékeltetésül, hogy milyen fantasztikus logisztikai feladat volt az emberek és a harci eszközök valamint a folyamatos utánpótlás partra szállítása a domboldalon büszkén feszítő tank látványa adhat támpontot.
Bár a németek félrevezetése elég sikeres volt, azért nagyon erős védelmi rendszerrel szemben kellett ezt a műveletet megvalósítani, melyet a rossz terepviszonyok mellett a számos nehéz gépfegyver állás is tűz alatt tartott, melyek olyan jelentősek voltak, hogy a komoly légitámadások is alig tettek kárt bennük. Íme az egyik ilyen, mely akár 10 km hatótávolságra is képes volt tüzelni.
Négy ilyen lőállás áll itt egymás mellett, mely a két szomszédos öblöt tudja támadni. A bunkerek belsejében komoly folyosó rendszer a teljes ellátottságát szolgálta az itt tartózkodó személyzetnek és kellő lőszerutánpótlás elhelyezését is biztosította.
Mindezek eredményeként az első napokban a partra szálló mintegy 130000 emberből 10000 fő halt meg, furcsa fintora a sorsnak, hogy a katonai vezetés előzetesen nagyobb veszteség rátát prognosztizált.
Vannak helyek a világban amelyek egyszerre felemelőek és végtelenül elszomorítóak, ilyenek a katonai temetők is. Mi a Bayeux melletti angol katonai temetőt látogattuk meg.
Jöjjenek a képek néma főhajtás mellett, ahogy mi tettünk ott a temetőben elgondolkozva a háború értelmén és borzalmain.