A Tisztelet Társasága zárt körű csoportjával ( ezúton is köszönet Juhászné Piroskának a szervezésért és a lehetőségért ) a La Grotta utazási iroda speciálisan erre az útra kialakított programjával látogattunk el Európa olyan helyeire, ahol még eddig nem jártunk és csodákat meséltek róla. A 10 napos út során öt országon keresztül utazva ismerkedtünk a nemrég még háborús övezettel, csodálkoztunk rá a természeti szépségekre és a megújulásra, amit a katarzis után sikerült eddig megvalósítaniuk.

Utazásunk a pár nappal ezelőtti szabadkai kirándulásunkkal azonos útvonalon indult, a röszkei határátkelőnél hagytuk el az országot és a horgosi határátkelőnél léptünk be Szerbiába, ahol aztán végig az egész nap folyamán haladtunk dél felé. Belgrádig az autópálya segítségével viszonylag gyorsan haladhattunk, de azután ettől a kényelemtől elbúcsúzva az alsóbbrendű, de jó minőségű utakon folytattuk az utazást. Érdekes volt megfigyelni, hogy a vidéki településeken milyen sok félig kész épület áll látszólag lakatlanul és a folytatás esélye nélkül. Azok a házak azonban, amelyek már készek és ahol laknak igen nagy méretűek és előkertjük gondosan ápolt, kifejezetten kellemes benyomást kelt. Mindezek nem csak a szerb, de atöbbi meglátogatott ország vidéki képére is elmondhatók.

Délután felé elhagytuk a sík vidéket és beértünk a vadregényes hegyes tájra, a folyók vájta völgyek, mély szurdokok világába. Ezt sajnos sem képeken, sem videón nem lehet jól visszaadni, ezt látni kell. Természetesen kihasználják a folyók erejét ezt a duzzasztógátak és erőművek jól példázzák, elhaladtunk a Gornji Milanovaci duzzasztógát és a gyönyörűen kialakított üdülőövezet mellett majd Cacak és Uzice érintésével érkeztünk első napi szálláshelyünkre Zlatarba, ami az azonos nevű tó partján fekvő kis település.

Vacsora, éjszakai pihenés és reggeli után folytattuk az utazást a legszebb tájakon keresztül, a folyók kanyonjai egymást érték, először a Lim majd a Tara folyó kanyonja és aztán a talán legszebb a Moraca folyó völgye.

Itt léptünk át Szerbiából Montenegróba, természetesen egy hegyoldalban található út mentén, ahol a két határállomás legalább egy kilométeres kanyargós út után következik. Viszonylag egyszerű és rövid ideig tartó vizsgálatok után folytathattuk utunkat Podgoricán, a jelenlegi fővároson keresztül az első megtekintendő látnivalónk, a régi montenegrói főváros Cetinje irányába.

Montenegro, bár mindíg bizonyos önállósággal bírt, története a megszállások története. Már az illírek, tehát az ókori görögök is elfoglalták, majd jöttek a rómaiak, aztán a törökök és a velenceiek csatáztak érte, míg végül egészen az első világháború közeléig 500 éven át török uralom alatt volt a terület. Ha lehet a háború utáni időszak még változatosabb volt, hol ilyen, hol olyan államszövetség részeként éltek, mindössze egy 10 éves periódus volt, amikor önálló királyságként léteztek ebben az időperiódusban ( ekkor főváros Cetinje ), de akkor jött a II. világháború és a megalakuló Jugoszlávia tagállamaként létezett az 1990-ben bekövetkezett függetlenségig.

Montenegro nem tagja egyetlen európai közösségnek sem, de jelentős támogatásokban részesül. A tengerparti fejlesztések szinte kivétel nélkül ebből a forrásból létesülnek. A legérdekesebb fejleménye ennek az ország hivatalos pénze, mely nem más mint az Euro.

Cetinje a régi főváros mára egy kis településsé degradálódott, bár hagyománytiszteletből a mindenkori köztársasági elnök rezidenciája itt található.

 Legfőbb nevezetessége a leghíresebb uralkodó sírját is magában foglaló ortodox Vlaska templom.

Itt találkoztunk az első gyönyörű ikonosztázzal, az ortodox keresztény templomok oltárával.

Ebben a pici templomban van I. Nikola és felesége síremléke.

Pár lépésre a templomtól az 1450-től funkcionáló Szent Péter kolostor helyezkedik el, mely a mindenkori montenegrói vallási vezető székhelye.

A pópa elbúcsúzott három apácától, akik ezután emígyen távoztak:

Rövid séta után megtekinthetjük a volt királyi palotát,

majd a jelenlegi elnöki palotát is

Ezután már csak egy jóízű fagyizás volt a sétálóutcán és irány szálláshelyünk Canj.

Szállodánk a tengerparti kis településen igazán mutatós és jól felszerelt volt, alig két-három percnyi sétára az éppen szezonnyitásra készülődő, apró kavicsos strandtól.

Montenegrói úti céljainkat a következő térképen és videón lehet követni:

A harmadik nap egy könnyed félnapos kirándulást hozott, az alig 15 kilométerre lévő Bar városát látogattuk meg.

Először - hova máshova - a piacra látogattunk el, ahol külön a túró és sajt piac, majd a halpiac, végül az igazi bazár volt a célpont.

Következő állomásunk egy igazi ritkaság, a több mint 2200 éves olajfa volt, mely bizonyítvánnyal - nem brit tudósok által kiállított - is igazolja korát.

Ezután a régi város - Stari Bar - erődjét hódítottuk meg, megtapasztalva az itteni mindenkori terepviszonyokat, bizony jó meredek utakat kell bejárni. Ez, figyelembe véve a társaság átlagéletkorát, már nem mindenkinek ment, akinek igen, annak se könnyen.

Ebédre már a szállodában is voltunk, melynek elköltése után irány a strand és a legnagyobb meglepetés: a víz hőfoka kiválóan alkalmas volt fürdésre, erre csak legmerészebb álmainkban számítottunk. Ki is használtuk a legnagyobb mértékben. Persze ez jókora talpmasszázzsal jár, a kavicsok nem a városi elkényeztetett talpak kedvencei, aki teheti viseljen gumipapucsot a fürdéshez.

Jóleső zsibbadtsággal költöttük el a vacsorát, kiadós kártyázással fejeztük be a napot, készülve a további élményekre.