- A január elsejei programunk Siena volt. Itt is, mint mindenhol a megmaradt városfalak övezte óváros a látnivaló, a modern város semmi érdemlegeset nem tartalmaz, de javukra kell írni, hogy sehol nem építenek modern kori csoda felhőkarcolókat, bár a helyszűke miatt lenne okuk rá. A várfal bejáratánál a város jelképe fogad. (SPQS - Senatus Populusqe Sienaius, a szenátus és a sienai nép együttes hatalma)
A girbe-gurba utcák a domborzati viszonyokat követik, számos szép palotával és jellegzetes tetőkialakítással.
ezeken lehet eljutni a Loggia de Mercanza (hasonló a Lanzi loggiához, csak kisebb és kevesebb szobor van benne, de hát Siena kisváros)
mellett elhaladva a Pizza del Campohoz, a főtérhez, melyen a városháza (Palazzo Pubblico) áll óriási tornyával.
Ismertebb nevén ez a Palio tere, ahol évente kétszer a város kerületeinek lovasai mérik össze tudásukat három őrült kör erejéig. A győztes fél évig a kerület és talán a város hőse is. A tér felső részén csodálatos kút található a Fonte Gaia.
A langyos napsütésben kiülve a számtalan presszó valamelyikének asztalához kiváló kávét lehet fogyasztani és a szilveszteri bulit kipihenni kívánókat szemlélni.
Tovább haladva a városi könyvtár udvarába érdemes kis kitérőt tenni, aranyos kis kúttal és az árkádsor nagyon szépen dekorált menyezettel lepi meg az ide betérőt.
Innen rövid továbbhaladás után jobbra fordulva jön a hatalmas élmény, a Dóm és harangtornya. Nagyon szerethettek aznap minket az égiek, mert ragyogó megvilágításban láthattuk ezt a káprázatos építményt. Díszítése, méretei, színei olyan esztétikai csoda, mely annyira jellemző Olaszországra.
Ha kicsit elsétálunk a Dóm oldalában és jobbra tekintünk akkor meglátjuk azt a hatalmas félbemaradt építkezést, melyet a sienaiak a pestisjárvány kitörése előtt kezdtek építeni és soha nem folytatták. Ha elkészült volna az eredeti tervek szerint, akkor még ma is ez lenne a világ legnagyobb keresztény temploma. Az oldalhajót ma már hasznosítják, abban kapott helyet a dóm múzeuma, ahol az eredeti kőszobrokat, faragásokar őrzik, hiszen az idő múlásával ezek cseréje elkerülhetetlen.
Itt is fel lehet menni a harangtoronyba a szokásos 15 Eurós belépti díj és a lépcsőmászás ígéretével. Biztos gyönyörű a város fentről. A templombelső a külső harmóniát jól átvéve lenyűgöző, a zöld-fehér vízszintes csíkozás különleges hatással bír.
Van néhány kitüntetett mű is, Michelangelo Szent Pál szobra a Piccolomini oltáron (csinált jobbat is, láthattuk),
Donatello Keresztelő Szent János szobra,
a Pisano féle szószék
és a Piccolomini könyvtárnak nevezett oldalkápolna Pinturicchio freskói és az itt kiállított énekes kódexek.
Ezek után még visszatértünk a főtérre, hogy jobb megvilágításban is lefotózzuk a Palazzo Pubblicot majd megállapítottuk, hogy még kora délután van csak, így soron kívül útba ejtettük San Gimignanot, mely csak rövid kitérőt jelentett a visszafelé vezető úton.
Útközben találtunk egy hasonló tornyos, hegytetőre épült települést, de gyanúsan kevés tornya volt, ki is derült, hogy innen még 20 km a cél. Megérkeztünk, és legnagyobb csodálkozásunkra a 4 parkolóban összesen 1 azaz egy szabad helyet jelzett a tábla, de valószínűleg azt is csak azért mert elromlott. Vagy 500 méterre a városkaputól tudtunk leparkolni, mondanom se kell azt felfelé kellett megmásznunk, míg a teljesen épen megmaradt középkori városka városfalának egyetlen bejárati kapujához eljutottunk.
Innen vezet a keskeny főutca a főtérre
és a templomhoz aranyos régi házak és tornyok erdeje között.
Persze mi ebből elég keveset láttunk, mert akkora tömeg volt, hogy arra kellett jobban figyelni, el ne veszítsük egymást. Mi már kétszer is voltunk itt ezelőtt, de társaink most jártak először, sajnos jól megjárták, valószínűleg az élmény töredékét sem kapták, mint amit ez a bűbájos hely nyújtani tud.
Ehhez hozzájárult még, hogy ránk sötétedett, így a látványból is csak kevés jutott.
A templom a második típushoz tartozik, igénytelen külső, de bent a Giottora hajazó freskósorozat egy névtelen festőtől és Ghirlandaio két freskója, sajnos nézhetetlen sötétségben.
A főtér nagy attrakciója a világ legjobb fagylaltját hirdető cukrászda, mely most éppen zárva volt, de egy kisebb üzlet, valószínűleg ugyanazé a tulajdonosé, nyitva volt. Alig fél órát álltunk sorba a fagyiért, melynél Pesten jobbakat lehet kapni. Így múlik el a világ dicsősége. Kár, mert ez az olaszországi utak egyik legmeghatározóbb élménye szokott lenni, most így sikerült.
A tartalmas nap után megérkeztünk második szálláshelyünkre Luccába, ahol egy kétszintes ház volt az otthonunk a hátralévő három éjszakára. Most is ideális szállás volt, de nyáron a fedett teraszával, nagy kertjével álomszállás lehet. Mivel már késő este volt szállásadónk tanácsát követve elmentünk vacsorázni az El Paso című country kocsmába. Nagyon kellemes hely, volt egy kiszolgálókislány, aki valamit értett angolul és jött a szokásos kérdés, mi ez az egzotikus nyelv amit beszélünk. Nagy mosolygások után talán még azt is tudták, hogy van Magyarország. Mivel közel és távolban ez volt az egyetlen megközelíthető kocsma, ezért minden este betértünk, hol csak egy grappára és vörösborra vagy vacsorázni. Már a következő este úgy üdvözöltek mint törzsvendéget, ami mondani sem kell jól esett.
De nem csak ez, hanem a következő egész nap úgy esett, mintha dézsából öntenék, így nem volt mit tenni, kipihentük az addigi fáradalmakat. Most jött igazán jól, hogy előző nap beiktattuk San Gimignanot, mert az ennek a napnak a programjaként volt tervezve. Igaz, hogy biztosan nem lett volna akkora tömeg, de a látnivalók élvezete sem lett volna nagyobb. Helyette bevásároltunk a hátralévő időre, meg az ajándékokat is megvettük a helyi Esselunga nevű szupermarketben (ez a neve a helyi láncnak) . Jól is esett kicsit semmit tenni.
