Mindig a kedvenc célpontunk volt Olaszország, benne is Toszkána. Eddig azonban télen még nem voltunk erre, kíváncsian vártuk, milyen arcát mutatja szilveszter táján. Azt gondoltuk, talán kisebb turista áradattal találkozunk és az időjárás kedvezőbb lesz, mint otthon. Az egyik fele bejött, jó időt fogtunk ki. 

Mivel mindannyian már voltunk ezen a tájon, így a programot a fő kulturális látványosságainak ismételt megtekintése mellett a kisvárosok megismerésének céljával állítottuk össze.  

Minden jó, ha a kezdete nem az? A Ryanair pisai járatával indultunk és a gépben helyet foglalva megszólalt a kapitány: a célállomáson köd van, másfél órás késéssel indulunk. Puff neki. Fél óra múlva közölte, hogy ugyan még mindig köd van, de megkaptuk a felszállási engedélyt és tényleg el is indultunk. Amikor a leszálláshoz készülődtünk jött a fekete leves, Pisa helyett Genovában szállunk le. Mivel a bérelt kocsink Pisában várt ránk és már jóval elmúlt az eredeti leszállási idő, nem töltött el nagy boldogsággal minket a hír (már este 8 óra is elmúlt és a szállásunk Firenzében volt). De jött az isteni szikra, a Hertz itt is tart irodát, vegyük át itt a kocsit ha lehet, Szerencsére lehetett és innen minden már jól alakult. Éjfélre megérkeztünk a szállásunkra, mely engem végig Boccaccio leírásaira emlékeztetett. Úgy gondolom, ilyen külvárosi kúriákba menekülhettek a pestis elől az akkori nemesek, és most mi lakhatunk ilyenben. A hatalmas szobák, az ízlésesen átalakított és berendezett ház önmagában is élményt nyújtott, ehhez járult még házigazdánk kedvessége, aki pezsgővel és kuglóffal, valamint nagyon hangulatos beszélgetéssel várt minket (hajnali fél egy volt már). A pezsgőzést aztán szilveszter estéjén meg is ismételtük, persze már a mi meghívásunkra.

Mi más lehetett volna a fő téma, mint a kávé és a pasta. Aki erre jár az nem hagyhatja ki egyiket sem. A kávé ínyencek örülhetnek, hiszen minden egyes presszóban látszólag más és más keverékeket szolgálnak fel, így igazán ki lehet választani a kedvencet (persze a márka nem biztos, hogy a boltokban is kapható). Az igazán nagymenők a dupla ristrettóval kényeztethetik magukat, míg a hosszabb kávét kedvelők az utolsó kortyig habos capuccinóval élvezhetik a kirándulást. A tészták közül mi a pizza és a lasagne mellett korteskedtünk, ezen a tájon mindkettőt kiválóan készítik.

A rövid éjszakai pihenés után reggel kigyönyörködtük magunkat a dimbes-dombos toszkán tájban, majd bevetettük magunkat Firenzébe. A Certosa kolostor környékén laktunk (anno az első utunkkor erre volt a kempingünk is, régi szép idők),így nem kellett a kocsit használnunk, egy busszal 15 perc alatt a főpályaudvarnál voltunk (a buszjegy 1,2 Euro, előre kell megváltani a trafikokban). Maga a város elég lepukkantnak tűnt, a középkori hangulatot idéző okkersárga alapszín kopottnak, piszkosnak tűnik. Ugyanakkor a város nagyon tiszta, nincs szemét és kutyapiszok az utcán, pedig rengeteg kutya van. Várakozásunknak megfelelően egészen elviselhető volt a turista mennyiség, a sorállás minket csak az Akadémiánál érintett, az interneten előre, időpontra vásárolt jeggyel fél órát kellett sorban állni, a többi helyen azonnal bejutottunk. A kiemelt látványosságok folyamatos felújítása folyik, ezzel lépten nyomon találkozhatunk.

Ezt rögtön az első helyen tapasztalhattuk, a Medici kápolna kívülről és nagyterme

is félig be van állványozva, de szerencsére a két nagy Medici síremléke zavartalanul csodálható.

Mindenhol (az Uffiziben is), lehet vaku nélkül fotózni, videózni, nincs a szokásos őrület külön jeggyel, lihegő kopókkal. A látnivaló korlátozásáért ellensúlyozásképpen egy kicsi, de annál szebb kiállítás látható a nagyteremben a Mediciek kincseiből, a korona, arany ékszerek és pecsétek, iratok.

A Michelangelo szobraival ékesített  síremlékek látványa azt a gondolatot sugallja, hogy milyen könnyen lehet márványból bármit megformálni, azóta is sokan próbálkoztak, keveseknek sikerült. Miután végre nem csoporttal, hanem saját tempóban kigyönyörködtük magunkat a jól megtervezett úton indultunk tovább a programunk szerint. Egyenes út vezetett a piac felé, mely a Vásárcsarnok és a Józsefvárosi piac keveréke, igazán nem találtunk valami érdemleges különlegességet benne, ha csak azt nem, hogy dél felé úgy gondoltunk eszünk egy szendvicset, hogy azzal vacsoráig elleszünk. Hiba volt, ilyen rosszat rég ettünk. Tovább menve pár perc séta a Battistero, a keresztelő kápolna a Dóm téren, ahol meglepetten láttuk, hogy simán be lehet menni, sőt a Paradicsom kapuja lökdösődés nélkül tekinthető meg, ami ritkán adatik meg.

Még egy  egy gyönyörű részlet.

És persze vele szemben a Dóm homlokzata és a Giotto féle harangtorony. Sokadszorra is elakad a lélegzet a látványtól.

De a napi program most nem ez volt, sétáltunk tovább az Orsanmichele meglátogatásával

 a Palazzo Vecchio felé,

a téren a Lanzi loggia a híres szobrokkal, a Dávid másolat, a Neptun kút,

A téren megtalálható Savonarola máglyahalálának helye is,

és máris ott voltunk a délutáni program helyszínén az Uffizi képtárnál. A képtár az olasz festészet csúcskiállítása a 12.századtól a 17.századig. Amit ekkor nem falra festettek annak krémje itt található (és akkor még nem beszéltünk az innen 500 méterre levő Pitti palota gyűjteményéről). Ami a lényeg, ezek a művek itt és a környéken születtek, hála a reneszánsznak. Az U alakú épület második emeletén kezdődik a kiállítás és mindjárt rá lehet csodálkozni a folyosó mennyezetének díszítésére.

Innen nyílnak a kiállítótermek nagyjából követve az időrendet. Amikor elérünk az összekötő rövid folyosóra jön az újabb nagy durranás, rálátás az Arnora és a folyóparti környezetre, a hidakra, azok közül is a leghíresebbre a Ponte Vecchiora.

Itt bizony sokan több időt töltenek el, mint a leghíresebb festmények előtt. Néhány kép ízelítőül:

Piero della Francesca : Battista Sforza uralkodópár arcképe

Michelangelo : Szent család

Boticcelli : Tavasz

Mire végigjárjuk a második hosszú folyosót megérik az idő egy jó kis capuccinóra a képtár kávézójában. Ebben a téli időszakban csak a mazochisták ülnek le a pár asztalhoz a teraszon, de a látvány mindenért kárpótol, megéri a megfázásveszélyt, hiszen a Palazzo Vecchio tetőterével egy szinten, a torony közvetlen közelében lehet a fenséges kávét elfogyasztani.

Kicsit kipihentebben indulhatunk az alsó szintre, ahol a 16-17. századi remekművek vannak elhelyezve. Azt kell mondani, ez az elrendezés nem túl szerencsés, mert ide bizony kicsit elgyötört nézelődők érkeznek és talán ki- kimarad néhány érték. Azért még egy kicsi.

Leonardo da Vinci : Angyali üdvözlet

Caravaggio : Medúza fő

Elnézést azoktól, akik kimaradtak. Mindenkinek jó fizikai és szellemi kondícióra van szüksége, mert ezt a tömény kultúrát nehéz megemészteni.

Jól esik egy kis séta és már ott is vagyunk a hídon, a Ponte Vecchio aranyat és ékszert árusító kis üzletei között. Nagy a forgalom, hiszen szűk a híd, de azért az üzletek kínálatáról kicsit felemeljük a tekintetünket, akkor csodálatos a város az üvegablakokon keresztül.

A híd közepén Benvenuto Cellini fogad mindenkit, itt szabad kilátás nyílik a folyópartra, már ha valaki olyan szerencsés, hogy odafér. Könyökök előnyben. A híd érdekessége, hogy a felső szintjén fut a Vasari által tervezett fedett folyosó, mely a Palazzo Vecchiót köti össze a Pitti palotával. Ez nem azt a célt szolgálta, mint amit Rómában az Angyalvár és Vatikán közötti folyosó, ez egyszerűen a nemesek zavartalan közlekedését volt hivatott megoldani főleg esküvők idején. Ma már ez is látogatható, de állítólag nincs benne semmi, bár tervezik, hogy kiállítóhellyé alakítják.

Mivel úgyis a folyóparton voltunk még beiktattuk a napi program zárásaként a Santa Croce templomot,

ahol hírességek sírjai és síremlékei találhatók, többek között

Michelangelo,

Dante,

Galilei

valamint néhány Giotto freskó,

Donatello Angyali üdvözlete 

 Méltó befejezése volt az első napunknak.

A következő nap az Akadémia látogatásával indult. Ide is volt időpontra szóló interneten előreváltott jegyünk, de ez volt az egyetlen hely, ahol tényleg sorba kellett állni, bár ez sem volt több 30 percnél. Aki nem vesz előre jegyet az másik sorban áll, és nagyjából háromszoros időt kell várnia a beengedésre. Emlékeimhez képest szépen átalakított és kibővített kiállításon lehet a két fő művet, Dávidot és a háromalakos Pietát megnézni, de azért itt is van sok egyéb festmény és szobor, melyek külön-külön is remekművek. A Dávid szobor uralja a fő folyosót

és mindenki körbecsodálja és készíti a szelfik tömkelegét. Én remélem, hogy talán otthon egyszer mindenki megnézi a szelfijét, hátha akkor felfedezi, hogy egy szobor is volt ott.

Most érdekes módon jobban megfogott a szobor, nem zavartak annyira bizonyos aránytalanságai, a kézfej nagysága,

a bikanyak és a fütyi mérete.

Az összhatás lenyűgöző. A torzó rabszolgák és a Pieta csak erősíti Michelangelo zsenijéről alkotott véleményünket.

Miután kellően kigyönyörködtük magunkat utunk a Dóm felé vezetett, de nem is mi lettünk volna, ha a szokásos feketére nem térünk be az első szimpatikus kávézóba. Ismét nem tévedtünk, utunk talán legjobb, de mindenképpen legszebben díszített capuccinóját itták a lányok.

A ristretto is fenséges volt.

Elérve a dómhoz beálltunk a sor végére. Óvatosságból előre küldtük felderítő csapatainkat, akik felmentő seregként érkeztek, kiderült ugyanis, hogy csak a kupolalátogatásra kell sorba állni, ahhoz viszont sokat és jó drágán lehet felmenni (15 Euro). Azt tapasztaltuk, hogy minden megmászható torony természetesen lift nélküli és ezen az egységáron működik, míg a többi látnivalóért vagy nem kell fizetni, vagy csak ennek legfeljebb felét és ráadásul sorban állás nélkül. Így aztán ez az út már mászás nélkül telt el. Hiába, ez már a kor.

Amilyen gyönyörű a dóm

külső, elülső, homlokzata (az oldalak folyamatos tisztítása zajlik, rá is fér) olyan kevéssé látványos a belső tér.

Nyilván a Brunelleschi kupola költségei még az igen tehetős Mediciek pénztárcáját is kellően apasztotta.

Ami látványt terveztek azt viszont beépítették a keresztelő kápolnába és a Giotto féle harangtoronyba. Ezek előbb készültek és átalakítás nélkül vészelték át a Dóm mai formájába történő át- és felépítését.

A battistero nyolcszög alaprajzú, kupolája erősen bizánci hatású aranymozaikon ábrázolja a bibliai jeleneteket, kár, hogy az itt keresztelt csecsemők ebből semmit nem tartanak meg emlékeikben, mert ez igazán életre szóló emlék lehetne nekik.

A Dóm mögött található a múzeum, mely a dóm eredeti kőszobrait, az építés történetét és a versenytervek makettjei mellett a mai épület nagyméretű szerkezeti elemeinek kicsinyített másait mutatja be.

Ez a múzeum a mai kor igényinek megfelelően átalakított és modernizált, példa lehet számos hasonló múzeum számára. Itt van kiállítva az eredeti Ghiberti féle Paradicsom kapuja, Andrea Pisano déli

és Ghiberti északi kapuja, mely most felújítás alatt áll, egy majdnem élethű, látszólag háromdimenziós fénykép helyettesíti ezen idő alatt.A múzeum tetőterasza szinte karnyújtásnyi távolságra van a kupolától. Amikor kimentünk és ránéztünk a kupolára, kicsit megdöbbentett minket az a széles repedés, mely a kupola alatt húzódik, gondolom pár száz éve.

Nagyobb gondot nem okozhat, mert látszólag nem is törődnek vele. Nem csoda, hogy a karbantartáshoz iszonyatos mennyiségű pénz kell. És persze a slusszpoénok, Donatello

és Lucca della Robbia faragott énekes karzatai

, Donatello Mária Magdolnája

és Michelangelo négyalakos Pietája.

Ez egy kicsit el van dugva, jobban kellene tájékoztatni a látogatót, hogy ez azért mégis szebb mint a múzeum shopja.

Ezután újra az Arno másik oldala felé vettük az irányt, a kispiacon megtaláltuk a csöpögő orrú vaddisznót. Ha megsimogatjuk az orrát, akkor visszajövünk ide.

Lelkesen megtettük. Természetesen ismét  a Ponte Vecchion mentünk keresztül, végigkövettük a Vasari folyosót és megérkeztünk a kívülről teljesen jellegtelen Pitti palotához. Nem is terveztük a  bemenetelt, de a szép napsütésben vele szemben jólesett a délutáni kávézás.

Utolsó napi állomásunk a Santa Maria del Carmine templom volt, ahol Masaccio freskóit szerettük volna megnézni. Csalódnunk kellett, mert éppen lekéstük az utolsó látogatási időpontot és nem engedtek be a Brancacci kápolnába, még a világítást is kikapcsolták. Sikerült egy rövid videót azért készíteni, de nem az igazi.

Kár, hogy egy ilyen kis csalódással fejeztük be firenzei látogatásunkat, mert a továbbiakban már a vidéki kisvárosokon volt a sor. Még egy bejövetelt gondoltunk a belvárosba, a szilveszteri bulin akartunk résztvenni, de mivel ez tömegközlekedéssel nem volt megoldható, így az otthoni szilveszterezés mellett döntöttünk, a pizzázóban elfogyasztott kellemes vacsora után meggyőződhettünk róla, hogy van a magyar TV szilveszteri műsoránál is rosszabb, majd pezsgővel és bóléval köszöntöttük egymást és az új évet és felkészültünk a hátralévő programokra.